Hozd ki a legtöbbet az elektromos fűtésből: igényelj napelemre támogatást!

Hozd ki a legtöbbet az elektromos fűtésből: igényelj napelemre támogatást!

Az elektromos fűtés már önmagában is nagyszerű alternatíva: a helyszínen nem bocsát ki semmilyen káros anyagot, megbízható, precíz, és a gázalapú fűtéshez képest alacsonyak a beszerelési és karbantartási költségei.

Sokan azonban még mindig ódzkodnak attól, hogy átváltsanak erre a korszerű módszerre, mivel úgy gondolják, hogy a villanyfűtés havi költsége jóval magasabb lenne a gázfűtésénél.

A valóságban azonban ez közel sem mindig van így – egyrészt sok esetben (pl. kisebb, jól szigetelt lakásoknál) nem számottevő a különbség, másrészt pedig a lehető legjobb módszer a rezsicsökkentésre csak elektromos eszközökkel valósítható meg.

Ez a módszer nem más, mint a villanyfűtés kombinálása napelem rendszerrel.

Bár a napelem kezdeti költségei meglehetősen magasak, szerencsére több lehetőség is létezik, melyek segítségével kedvezményesen juthatunk hozzá egy ilyen rendszerhez.

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk mindent, amit ezekről a támogatásokról tudni érdemes!

Miért éri meg napelemmel kombinálni az elektromos fűtést?

Miért éri meg napelemmel kombinálni az elektromos fűtést?

Azt talán már Te is tudod, hogyan működnek a napelemek.

A tetőre vagy talajra szerelt panelek egyenáramot termelnek a napsugarak felhasználásával, amit aztán az inverter átalakít a háztartásunk számára hasznos váltakozó árammá.

Ez azt jelenti, hogy egy saját, megfelelő teljesítményű napelem rendszerrel akár az otthonunk teljes áramellátását is fedezhetjük, beleértve az olyan elektromos eszközöket, mint a fűtőpanel, az infrafűtés, a padlófűtés, vagy akár a hőszivattyú.

Így nem szorulunk kizárólag a hálózati áramra, és hosszú távon rengeteget spórolhatunk a rezsiköltségen.

Az elektromos fűtés beüzemelésére eleve kevesebbet kell költenünk más verziókhoz képest, egy napelem rendszer ára pedig legfeljebb 8-10 év alatt megtérül – ha azonban a kivitelezéséhez igénybe veszünk valamilyen támogatást, ez még hamarabb be fog következni, az áramtermelés pedig ezután sem áll le.

Napelemre támogatás, akár 100%-osan

Napelemre támogatás, akár 100%-osan

Az utóbbi időben több pályázat is kiírásra került a lakosság számára azzal a céllal, hogy minél több családi ház energiaellátása és fűtésrendszere újulhasson meg Magyarországon.

Ezek közül az egyik az RRF- 6.2.1 kódszámú pályázat, melyet a következő néven lehet megtalálni: „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva”.

Ezt a vissza nem térítendő támogatást egyrészt csupán a tetőre szerelt napelem rendszer kivitelezésére, másrészt pedig a hőszivattyús fűtésrendszer beszerelésével, energiatároló beépítésével és nyílászáró-cserével egybekötött napelem-telepítésre lehet igénybe venni.

Az előbbi esetben az igényelhető összeg bruttó 2,9 millió forintig terjed, az utóbbinál pedig akár bruttó 11,3 millió forintot is kaphatunk.

A támogatás elnyeréséhez azonban számos feltételnek kell megfelelni, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy a háztartásban élő kereső személyek egy főre jutó éves jövedelme nem lehet több 4,85 millió forintnál.

A pályázat továbbá csak szakaszokban elérhető, ezért annak, aki ettől eltérő időpontban szeretné korszerűsíteni otthona energiaellátását, más opció lehet a befutó.

Spórold meg a költségek felét az Otthonfelújítási támogatással!

Spórold meg a költségek felét az Otthonfelújítási támogatással!

Jól járhat az, aki 2022-ben keres napelemre támogatást – idén ugyanis még elérhető az Otthonfelújítási program, ami számos egyéb munkálat mellett akár fűtésrendszer korszerűsítésére és napelem rendszer kivitelezésére is elnyerhető.

A támogatás maximális összege 3 millió forint, ami a teljes költségnek legfeljebb az 50%-át fedheti le – a napelemek árának megtérülési idejét nézve azonban már ez is nagyon sokat jelent.

Természetesen itt is vannak bizonyos feltételek, amiknek meg kell felelni a pénzösszeg elnyeréséhez: aki igénybe szeretné venni a támogatást, annak legalább egy 25 év alatti gyermekkel és egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie, valamint nem lehet köztartozása.

Arra is oda kell figyelni, hogy sikeres pályázás esetén a költségek legfeljebb 50%-a csak utólag kerül kiutalásra, tehát a projektet első körben magunknak kell finanszírozni.

A jelen állás szerint az Otthonfelújítási támogatásra csak 2022 végéig lehet igénylést benyújtani, ezért aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, annak érdemes minél hamarabb belevágni a korszerűsítésbe.

Inkább hitelben gondolkozol? Arra is van megoldás!

Aki a már meglévő otthona fűtésrendszerének korszerűsítése helyett inkább egy új építésű lakásba költözne, és ehhez lenne szüksége támogatásra, annak is van egy jó hírünk.

A Zöld Otthon Program keretein belül lehetőség van arra, hogy kedvező, fix kamatozású hitelre lakóházat építsünk, vagy újonnan épített lakást vásároljunk.

A legfontosabb feltétel itt az, hogy az ingatlan legalább BB energetikai besorolással rendelkezzen, valamint energiaigénye legfeljebb 90 kWh/m2/év legyen.

A BB (vagyis a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynek megfelelő) besoroláshoz az is hozzátartozik, hogy a felhasznált energia legalább 25%-a megújuló forrásokból kell, hogy származzon – remek alkalom lehet tehát ez arra, hogy otthonodban napelem rendszerrel kombinált elektromos fűtésrendszert alakíts ki.

A 2,5%-os fix kamat nagyon kedvező, de ehhez többek között az is szükséges, hogy az utolsó folyósítástól számítva legalább 10 évig életvitelszerűen ott lakjon a tulajdonos.

Itt az idő, hogy a Te fűtésrendszered is korszerűbbé váljon!

Itt az idő, hogy a Te fűtésrendszered is korszerűbbé váljon!

Hamarosan életbe lép az a rendelet, ami szerint az újonnan épített lakások már csak akkor vehetők igénybe, ha BB besorolással rendelkeznek – ehhez pedig a megújuló energiaforrások is hozzátartoznak.

Ebből a rendeletből, és a mostanában elindult támogatások részleteiből is egyre inkább látható, hogy a jövő a fenntartható megoldásoké.

Érdemes tehát minél hamarabb a korszerűsítés mellett dönteni, és ehhez igénybe venni valamilyen támogatást, ha módunk van rá.

Az elektromos fűtés és a napelem rendszer kombinációjával nemcsak anyagilag járunk jól hosszú távon, hanem az otthonunk sokkal értékesebb, tisztább és környezettudatosabb is lesz, mintha más megoldást választanánk.

Ha Te is szeretnéd a lakásodat elektromos fűtésrendszerrel korszerűsíteni, akkor ne várj tovább: töltsd ki az adatlapunkat még ma, hogy a helyileg illetékes partnerünk felvehesse Veled a kapcsolatot!

Árajánlatkérés







Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.

Kérj Visszahívást!






Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.

Napelemre támogatás

Az elektromos fűtés akkor a leggazdaságosabb, ha azt napelem rendszerrel kombinálod. Nézzük meg, milyen támogatások segíthetnek abban, hogy ez minél hamarabb megvalósulhasson!

Napelemre támogatás

Napelem árak

Napelemekkel termelnéd meg az áramot a háztartásod fűtésrendszeréhez? Ez mindenképpen jó befektetés, ami idővel megtérül. De vajon milyen kezdeti költségekre kell számítani?

Napelem árak

Napelem rendszer és elektromos fűtésrendszer

Szeretnéd korszerűsíteni az otthonod energiaellátását? A napelem rendszer és az elektromos fűtésrendszer összehangolásával költséghatékonyan biztosíthatod az ideális otthoni hőmérsékletet!

Napelem rendszer és elektromos fűtésrendszer